Miklósa Erika levele

Kedves Balatonfürediek, Kedves Olti Ferenc! És Kedves Operakedvelők!

Nagyon szerettem volna ma ott lenni személyesen is Önökkel. Majdnem sikerült is megoldanunk ezt, de egy próba közbeszólt, így csak ezt a levelet tudom eljuttatni Önökhöz. De biztosan ki fogjuk találni annak a módját, hogy egyszer tényleg ott tudjak lenni a Balatonfüredi Zsinagóga egyik kulturális, zenei eseményén.
Mindenekelőtt rendkívül nagyra tartom és becsülöm azt a közösséget, amely felújította, rendbe hozta ezt a különleges műemléket. Csak olvastam róla, virtuálisan jártam be az épületet, és megismertem a történetét, a sorsát.
Olti Ferenctől tudom, mennyire fontos a városban és a környékén, hogy a zsinagóga kulturális és közösségi hellyé vált, és része lesz a 2023-ra tervezett Európa Kulturális Fővárosa programnak – csatlakozva Veszprémhez. Ennek azért is örülök nagyon, mert a veszprémi EKF-program egyik nagykövete vagyok, ami ugyancsak megtisztelő számomra.
Most mind olyan dolgot soroltam föl, amelyek kapcsán ma nagyon is ott lenne a helyem Önök között. Szomorú vagyok ettől.
De akkor most kicsit mesélek az előadásról, amelyet ma megnéznek. Ezzel A Varázsfuvolával indult a Met azóta legendássá vált operaközvetítés-sorozata. A rendező a Tony-díjjal kitüntetett Julie Taymor volt, ő a rendezője például Az oroszlánkirálynak is. Fantasztikus volt ebben részt venni. Mindjárt meglátják, meghallják, miért is mondom. Persze a nagy színpadok után mindig keresem a lehetőségeket, hogy kisebb helyszíneken, templomokban énekeljek, attól töltődöm föl leginkább. A bensőséges helyektől.
Nagyon érdekelt volna, hogyan hat ez az operafelvétel kisebb térben. Majd megkérdezem Olti Ferenctől, aki a motorja a zsinagóga közösségének. Köszönöm neki, hogy velem indul a Varázslatos operaelőadások program Balatonfüreden. Remek ötletnek tartom, hogy csatlakoznak a Met operaközvetítéseihez. Különleges azért is, hogy ne csupán a fővárosban lehessen átélni ezt az élményt. Az ötlethez és a megvalósításhoz is gratulálok! Solti György egyik mondatával kívánok szép estét Önöknek. Ő mondta: „Mozart istenhívővé nevel, hiszen csak nem lehet véletlen, hogy egy ilyen tünemény érkezett erre a világra, majd harminchat év után eltávozik onnét, bámulatos számban hagyva maga után a páratlan mesterműveket.”

Szeretettel: Miklósa Erika

  1. október 5.