1943
Robert James Fischer néven Chicagóban látta meg a napvilágot március 9-én. Édesanyja Regina Wender, lengyel származású ápolónő volt. Születési okmányai szerint apja Hans-Gerhardt Fischer német származású fizikus volt.
1945
Szülei korán elváltak, apja végleg elhagyta az Egyesült Államokat, így Bobbyt és nővérét, Joant is. Édesanyjukkal először Kaliforniába, majd Arizonába költöztek, később egy brooklyni házban telepedtek le, ahol Bobby felnőtt.
1949
New York-ba költöztek, ahol Bobby hatévesen nővérétől kapta első sakk-készletét, Joan a játék alaplépéseit is megtanította neki.
1951
Nyolc évesen már a Brooklyn Chess Clubban vett leckéket, hamarosan versenyszerűen játszott.
1955
Tizenkét éves korában Amerika legerősebb játékosai között tartották számon, akik a Manhattan és a Marshall Chess Clubban rendszeresen összegyűltek. Felnőtt ellenfelei „robotfiúnak” és „kordbársony gyilkosnak” nevezték klasszikus ruhatára és csillapíthatatlan győzni akarása végett.
1956
Tizenhárom évesen ő lett a legfiatalabb játékos, aki megnyerte az Egyesült Államok ifjúsági bajnokságát. Ugyanebben az évben elérte első kimagasló sikerét, amikor legyőzte Donald Byrne-t, amit a The Chess Review sakkmagazin „Az évszázad játszmájának” nevezett.
1957
Tizennégy évesen a legfiatalabb játékos volt, aki az USA sakkbajnoki címét valaha is birtokolta (U.S. Chess Championships). Lenyűgöző módon az Amerika legjobb játékosaival szemben vívott tizenhárom mérkőzésén nyolc győzelem és öt döntetlen mellett egyetlen vereséget sem szenvedett.
1958
Megdöntve Borisz Szpasszkij rekordját, aki tizennyolc évesen lett nagymester, Fischer tizenöt éves korában érdemelte ki a játék legmagasabb szintű minősítését. Rekordja 33 évig tartott, amikor végül Polgár Judit egy hónappal megdöntötte azt.
1959
Tizenhat évesen otthagyta az iskolát, mert az túl sok időt vett el a sakkozástól.
1960
A mindig is pimasz fiú önbizalma a hatvanas évek elejére olyannyira megnőtt, hogy a Harper’s magazinnak kinyilvánította: „A nők nem lehetnek jó sakkozók.”
1964
Az Egyesült Államok bajnokságán Larry Evans nagymesterrel szemben tizenegy partit nyert. Ugyanebben az évben egy másik legendás játszmát is játszott, Robert Byrne nagymester ellen, aki végül feladta a partit. Az eredmény annyira szokatlan volt, hogy a játszmákat elemző nagymestereket is zavarba hozta.
1968
Szünetet tartott a versenysakkban, és megírta 60 emlékezetes játszmám című könyvét, amelyet a mai napig minden idők egyik legjobb sakk-könyvének tartanak.
1970-71
A világbajnokjelöltek mérkőzésein Fischer húsz egymást követő játszmát nyert meg, mielőtt egyszer kikapott és háromszor döntetlen eredmény született a korábbi világbajnokkal, az örmény származású Tigran Petroszjannal szemben.
1972
Fiatalkori különcsége, agresszív, mégis briliáns játéka az amerikai közvélemény figyelmét a sakkozásra irányította; különösen, amikor Fischer az izlandi Reykjavíkban rendezett mérkőzésen legyőzte a szovjet Borisz Szpasszkijt és ezzel megnyerte a világbajnokságot.
1975
Nem volt hajlandó találkozni szovjet kihívójával, Anatolij Karpovval, ezért a Nemzetközi Sakkszövetség megfosztotta őt bajnoki címétől, és Karpovot nyilvánította bajnoknak. Fischer ekkor közel húsz évre visszavonult a játéktól.
1992
Visszavonulását csupán egy rövid időre függesztette fel, amikor egy nem hivatalos visszavágón Jugoszláviában Szpasszkíjjal mérkőzött meg, aki felett győzelmet aratott. Mivel akkoriban Jugoszlávia az ENSZ embargója alatt állt, így Fischer utazásával megsértette George H.W. Bush elnök rendeletét. Hogy az amerikai büntetőeljárást elkerülje, élete hátralévő részét száműzetésben töltötte. Élt Jugoszláviában és az NSZK-ban, majd nyolc évet töltött el Budapesten.
2008
A történelem első és egyetlen amerikai sakkvilágbajnoka január 17-én veseelégtelenségben hunyt el. Annyi idős volt, ahány négyzet található egy sakktáblán. A harminc lelket számláló Selfoss falucska Laugardælir temetőjében, szűk baráti körben helyezték végső nyugalomra. Emlékét néhány száz méterre a Bobby Fischer Központ, egy kis nonprofit életrajzi múzeum őrzi.
Melyik játéka volt az „évszázad játszmája”?
Bobby Fischert minden idők legnagyobb és leghíresebb sakkozói között tartják számon. Először 1956-ban az ország akkori legfontosabb meghívásos versenyén, a New York-i Lessing J. Rosenwald Trophy bajnokságon hívta fel magára a figyelmet a Robert Byrne nagymester öccse, a huszonhat éves Donald Byrne felett aratott elképesztő győzelmével. Fischer a 17. lépésben feláldozta vezérét Byrne-nek a játék oltárán, hogy pusztító ellentámadást indíthasson, amely mattot eredményezett. Nem szabad elfelejteni, hogy Bobby akkor még csupán tizenhárom éves volt. A The Chess Review New York-i havonta megjelenő sakk szaklap az „évszázad játszmájának” aposztrofálta a mérkőzést.
Hogyan lett nagymester?
Felkészülésként a portorozsi zónaközi versenyre, Fischer játszott néhány mérkőzést Jugoszláviában. Az 1958-as bajnokság 21 játékos részvételével zajlott, és az első hat játékos kvalifikálta magát a Bled-Zágráb-Belgrád 1959. évi versenyre, azzal a kikötéssel, hogy egy országból legfeljebb négy játékos juthat tovább. Mihail Tal 13,5 ponttal szenzációs győzelmet aratott, így megvédte elsőségét és jogot szerzett a világbajnoki zónaközi döntőben való indulásra. Svetozar Gligorić 13 ponttal második, Benkő Pál és Petroszjan 12,5 ponttal a harmadik, Olafsson és Fischer 12 ponttal az ötödik helyen osztozott. A legjobb hat közé kerülve Fischer kvalifikálta magát a jelöltek versenyére, és tizenötévesen a legfiatalabb játékos lett, aki valaha is eljutott a világbajnoki ciklus ezen szakaszába. A jelöltek versenyére való kvalifikáció Fischer számára nagymesteri címet jelentett.
Fischer szabadalmat nyújtott be egy digitális sakkórára
A digitális órák és az internetes játékok megjelenése a hagyományos szabványoknál változatosabb és összetettebb időellenőrzések hullámát indították el. Az egyik különösen figyelemre méltó fejlesztést a világbajnok Bobby Fischer javasolta, aki 1988-ban szabadalmat nyújtott be egy új típusú digitális sakkórára. Fischer digitális órája minden játékosnak adott egy meghatározott időt a játszma kezdetén, majd minden lépés után még egy kis időt adott hozzá. Ezt az időmérési módszert időnként „felhalmozásnak” is nevezik, de általában „bónusznak” vagy „Fischernek” hívják. Az órát először a 1992-es, nem hivatalos Fischer-Szpasszkij mérkőzésen alkalmazták; de hamar népszerűvé vált a sakkvilágban, és az 1998-as FIDE-sakkvilágbajnokságon már ezt használták. Manapság az Egyesült Államokon kívül a legtöbb élvonalbeli versenyen és tornán Fischer rendszerét használják.
Bobby Fischer 181-es IQ-val rendelkezett
A szűk érdeklődési körrel, de nagy intellektuális adottságokkal Fischer igényes személyiség volt, –egyesek szerint karizmatikus, mások szerint pusztán dühítő – aki úgy érezte, hogy a sakkban való jártassága kiváltságokra jogosítja fel. Támogatóitól feltétlen hűséget, ellenfeleitől engedményeket követelt. A versenyszervezőktől különleges bánásmódot várt el, a világ többi részétől pedig teljes tiszteletet. Szemlélete az idő múlásával egyre torzabbá vált. Panaszkodott, hogy megpróbálják megmérgezni az ételét, hogy a szállodai szobáit lehallgatják. Félni kezdett a repüléstől, mert úgy gondolta, hogy az oroszok csapdákat rejthetnek el a repülőn. Egyre kevesebbet játszott, ezzel is táplálva a pletykákat, miszerint félt a vereségtől; de mindig visszatért, hogy olyan szinten játsszon, amivel senki sem tudott versenyezni.
Fischer, a sakkvilágbajnok
Az 1960-as és 70-es évek szovjet sakkbirodalma elleni sikere az egyik leghihetetlenebb egyéni teljesítményként marad meg. A verseny óriási nyilvánosságot kapott. A Szovjetunió egyértelműen uralta a sakkot, a második világháború vége óta minden sakkvilágbajnok szovjet volt. A Fischer-Szpasszkij mérkőzés így a hidegháború metaforikus csatájává vált. Az izlandi Reykjavíkban rendezett mérkőzésről tudósító Arthur Koestler így jellemezte a feszült küzdelmet: „Furcsa ennyi idő után újra háborús tudósítónak lenni.” Fischer 180 centis testmagasságával, szélesvállú, méretre szabott öltönyében impozáns árnyékot vetett. Először ragaszkodott a televíziós közvetítéshez, de később nem volt hajlandó a kamerák előtt játszani. Az első játszmát elveszítette, a másodikat feladta; a verseny szervezőit a kétségbeesésbe kergette. Végül zseniális játékkal 12,5-8,5 arányban legyőzte Szpasszkijt az akkori legnagyobb díjazású, 250 ezer dolláros versenyen. Amikor fehérrel játszott, gyakorlatilag mindig ugyanúgy nyitott. Győzelmei meglepetésszerű támadásokból vagy ellentámadásokból, mintsem apró előnyök halmozásából adódtak. Bobby Fischer legendává vált: az amerikai, aki a saját játékukban verte meg az oroszokat. A mérkőzés alatt megengedte, hogy a Life magazin riportere, Brad Darrach cikket készítsen róla a magazin számára. Ám a cikket követte egy életrajz, a Bobby Fischer vs. the Rest of the World címmel, amely monomániásnak és szörnyetegnek állította be a világbajnokot, aki nyomban pert is indított, ám elveszítette azt.
A rejtélyes Bobby Fischer
Fischer a történelem legerősebb és egyben a legrejtélyesebb amerikai játékosa is volt. Miután elérte a hírnév csúcsát, időről időre kiszállt a sakkból, pénzt és barátokat veszítve. Hatalmas pénzügyi ajánlatokat utasított vissza, többek között a Hilton Corporation 1,4 millió dolláros ajánlatát, hogy címét Las Vegasban védje meg. Ám Fischer nem volt hajlandó egy asztalhoz ülni szovjet kihívójával, Anatolij Karpovval, ezért a Nemzetközi Sakkszövetség megfosztotta őt címétől, s egyidejűleg Karpovot nyilvánította hivatalos világbajnoknak. Ezután Bobby Fischer 17 évre teljesen eltűnt a sakkéletből. 1992-ben egy 5 millió dolláros visszavágóra tért vissza a nagymester, Borisz Szpasszkij ellen. Az 1972-es világbajnoki mérkőzés visszavágóját sakkvilágbajnokságként hirdették meg, de csak nem hivatalos összecsapás volt. A játszmákat szürreális hangulatban a jugoszláv üdülőhelyen, Sveti Stefanban játszották. Fischer fölényesen megnyerte a visszavágót, és győzelme után „a világ veretlen világbajnokának” kiáltotta ki magát. Szpasszkij számára ez a mérkőzés volt az utolsó kihívás, nem vett részt több világbajnoki ciklusban; Fischer pedig a mérkőzés után nem játszott több versenyen.
1943.3.9 – 2008.1.17