Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Egészségügyi rendszerek és csúcstechnika

2020-10-16 @ 17:00 - 18:00

Mindenkit érintő és érdeklő, nem a járványhelyzettel foglalkozó új sorozatot indítunk, melynek központi témája az egészségünk, egészségügyünk lesz. Az első program arról szól, hogy merre tart a világ, mik a fő fejlődési/fejlesztési irányok és ezen belül hol helyezkedik el Magyarország. Az előadás időpontja 2020. október 16-a, péntek 17 óra. Meghívott előadóink: Dr. Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke és Dr. Balkányi László, az Európai Járványügyi Központ volt tudásmenedzsere, mindketten korábban klinikai orvosként dolgoztak. 

Az programot Zoom-on közvetítjük, a limitált számú helyszíni részvételhez előzetes regisztráció szükséges az info@zsidokivalosagok.hu e-mail címen. A helyszínen résztvevők számát 30 főre korlátozzuk, a regisztrációkat beérkezési sorrendben fogadjuk el. Az élő közvetítésbe a   https://zoom.us/j/93492784757 linkre kattintással lehet majd bekapcsolódni. Az első beszélgetéssel célunk az, hogy a hallgatók számára egyértelmű legyen, nincs és nem is lehet olyan egészségügyi rendszert létrehozni és működtetni, amelyben mindenki a legmagasabb szintű ellátáshoz jut. Azonban még így is vannak alternatívák és az egyén, a potenciális, vagy már diagnosztizált beteg az, aki számára fontos kell legyen ezen alternatívák megismerése, a saját érdekeinek szem előtt tartásával a köztük való választás.

Részletek

Dátum:
2020-10-16
Időpont:
17:00 - 18:00