1974
November 2-án egy budapesti pedagógus zsidó házaspár, Polgár László és Altberger Klára második gyermekeként született.
1978
Négyéves korában kezdett el sakkozni és nagyon gyorsan fejlődött. Szüleinek nem volt jelentős sakkismerete, ezért az a feltételezés kizárható volt, miszerint néhány nagymesteri sakkgént adtak volna át lányuknak.
1980
Ötévesen megnyerte a 11 év alattiak magyar női bajnokságát. Gyermekként sok olyan megjegyzést kapott, hogy miért nem inkább babázik vagy hogy a nők agya kisebb, ezért nem tudnak olyan sokáig koncentrálni, mint a férfiak.
1981
Nővéréhez hasonlóan ő is magántanuló lett. Mindennapjai néhány órás aktív sporttal kezdődtek, majd kiadós reggeli után következett a sakkoktatás és az egymás közötti sakkjátszmák hosszú sora. Eleinte szüleik, később specialisták képezték és edzették őket.
1986
Puerto Ricoban a női mezőnyben az U14 világbajnokságon aranyérmet, összesítésben pedig ezüstérmet nyert. Ugyanebben az évben U20 rapid bajnokságon Mexikóban világbajnok lett.
1988
Szalonikiben a sakkolimpián a – négy tizenévesből, Mádl Ildikóból és a három Polgár lányból álló – magyar csapat olimpiai bajnok lett. Polgár Zsófia elérte a női nemzetközi nagymesteri címet. A versenyek során többször is megtapasztalta azokat a megaláztatásokat és sértéseket, amit a sakk világa egy nő számára akkoriban tartogatott.
1989
A Magistrale di Roma versenyen első helyezést ért el. Végeredménye kiváló volt, ami megdöbbentette a sakkvilágot. Hazájában A Magyar Népköztársaság Csillagrendjével tüntették ki.
1990
Az újvidéki sakkolimpián ismét aranyéremmel végeztek, ugyanitt egyéniben is aranyérmet nyert. Polgár Zsófia megszerezte a férfi nemzetközi mesteri címet is.
1992
A budapesti rapid női világbajnokságon nővére mögött ezüstéremmel végzett.
1993
A brazil U20-as junior világbajnokságon ezüstérmet szerzett. Ugyanebben az évben nyáron Bobby Fischer meglátogatta a Polgár családot. Ezalatt az idő alatt a három Polgár lány többször is sakkozott Fischerrel, mely során Zsófia egymás után három partiban is megverte őt.
1994
A moszkvai sakkolimpián ezüstérmet nyert. 14 partiban játszott és 12,5 pontot szerzett anélkül, hogy egyetlen játékot is elveszített volna; ennek eredményeként egyéni aranyéremmel jutalmazták.
1995
Izraelbe költözött.
1996
A jereváni sakkolimpián testvérei nélkül képviselte Magyarországot az egyes táblán, ahol újabb egyéni aranyérmet szerzett. Ugyanebben az évben saját alkotásait állította ki a Borough of Manhattan Community College „A sakk művészete: egy ünnepség” elnevezésű kiállításon olyan neves kiállítók között, mint Yoko Ono vagy Despo Magoni.
1997-1998
Izraelben a College of Tel-Hai-ban festészetet és szobrászatot tanult.
1998-1999
Tel-Avivban folytatott grafikai tervezési tanulmányokat.
1999
Február 7-én feleségül ment dr. Yona Kosashvili izraeli nagymesterhez, akivel később két fiuk Alon és Yoav született. Férje ortopéd sebészi munkája miatt néhány évet Torontóban töltöttek.
1999-2001
A Kaszparov Sakk Klubnak dolgozott, a weboldalon keresztül előre felvett online sakkórákat tartott, nemzetközi eseményeket szervezett és profi élő sakk kommentátorokat adott ki.
2004
Izraelben építészetből és belsőépítészetből diplomázott. Grafikusművészként és könyvillusztrátorként dolgozik.
Édesapjuk huszonnégyórás sakkmaratonra nevezte be lányait
Először csak nővére, az akkor 15 éves Zsuzsa, de négy év múlva már a két kisebbik lány is játszott a drezdai versenyen. Zsófia 9 és fél éves volt ekkor. A szabályok szerint 24 óra alatt száz mérkőzést kellett játszaniuk, ami azt jelentette, hogy gyakorlatilag pihenés nélkül folyamatosan figyelniük kellett. A maraton ideje alatt mindössze három alkalommal biztosítottak rövid étkezési szüneteket. Még egy felnőtt szervezetét is megterhelte volna mindez, és ehhez jött még hozzá a 16 órás vonatút, hogy egyáltalán eljussanak a sakkasztalhoz. Ilyen kihívások mellett nem is csoda, hogy a lányok rendkívüli képességeket fejlesztettek ki magukban. Egyéni életútjukkal háromszorosan is bizonyították édesapjuk tételét, miszerint a zsenik nem születnek, hanem „kovácsolódnak”.
Mi volt Róma eleste?
Zsófia tizennégy évesen indult a Magistrale di Roma sakkversenyen. Ellenfelei zömében háromszor-négyszer annyi idős, elismert nagymesterek voltak, mint Palatnik, Suba, Razuvaev és Dolmatov. A kislány úgy játszott és vert meg nagymestereket, hogy a hetedik fordulóig észre sem vette, hogy mennyire jól áll. A végeredménye is kiváló volt 8,5 pont a 9 játszmából, ami sakktörténelmi rekordnak számított. Természetesen az első helyen végzett. Másnap világszerte a legtöbb sakkmagazin olyan beszédes főcímekkel szerepeltette őt címlapján, mint a Sack of Rome („Róma eleste”) vagy Miracle in Rome („Csoda Rómában”).
Tizennégy évesen „nemzeti kincs” lett
1988-at írtak, amikor Szalonikiben megrendezték a 13. női sakkolimpiát. Zsófia éppen ekkor töltötte be tizennegyedik életévét. A verseny favoritjai egyértelműen a magyar tinédzserek voltak: a négyfős csapatban három helyet a Polgár lányok foglaltak el. Legyőzték a Szovjetuniót, akik a verseny kezdete óta megtartott tizenkét olimpiából tizenegyet megnyertek. A Polgár nővérek egycsapásra „nemzeti kincsek” lettek. A következő évben a kommunizmus megbukott, így a lányok már az egész világon szabadon versenyezhettek.
Zsófia utolsó Élő-pontszáma 2450 volt
Az Élő-pontrendszer nevét Élő Árpád magyar származású fizika professzorról kapta, aki a kétszereplős játékok versenyzőinek egymáshoz viszonyított aktuális játékerő mérésére hozta létre rendszerét. 2700 fölötti Élő-pontszámot 2022 áprilisig öt magyar sakkozó ért el: Rapport Richárd, Lékó Péter, Polgár Judit, Almási Zoltán és Berkes Ferenc. Zsófi aktív pályafutásának utolsó Élő-pontszáma 2450, amellyel a magyar női örökranglistán a harmadik, a férfi-női közös örökranglistán a 45. helyen áll. Legmagasabb pontértéke 1999 decemberében volt 2540 ponttal. Polgár Zsófia 2010 óta nem számít aktív versenyzőnek, mivel azóta nem játszott FIDE (Nemzetközi Sakkszövetség) által jegyzett versenyen.
„Aki alakítja a környezetét, az alakítja a sorsát, a társadalmát és önmagát. „
Polgár Zsófia rendkívüli fejlődésének egyik legkézenfekvőbb oka, hogy egy úgynevezett „sakkgyárban” nőtt fel. Édesapja hónapokig lobbizott az Oktatási Minisztériumban engedélyért, hogy gyermekeit magán úton taníthassa. Zsófia otthona olyan volt, mint egy gondosan megtervezett sakk-kiképzőtábor. Egész falakat zsúfoltak tele a korábbi játszmák feljegyzéseivel, sakk könyvek ezrei álltak a polcokon, trófeák és poszterek voltak mindenhol. Sakk-folyóiratokból kétszázezer partisorozat feljegyzéseit vágták ki, melyeket egyedi kartotékokba rendeztek. A számítógépek megjelenése előtt ez adta a Polgár lányoknak a világ legnagyobb sakkadatbázisát sakkszentéllyé alakított otthonukban. Zsófia interjúk tucatjában ismételgette a „Mennyire volt különleges felnőni a Polgár családban?” kérdésre, hogy számára minden úgy volt természetes, ahogy azt tapasztalta: emlékei szerint pedig elősorban szeretet vette őt körül. A szülei számára nem professzorok, feltalálók és tanárok voltak, hanem „anyu” és „apu”.
Család
A családban Zsófit tartották a legtehetségesebbnek, ugyanakkor azt is elismerték, hogy az ő részéről érezték a legkevesebb befektetett energiát. Elért eredményei pontosan ezt tükrözték, noha a testvérein kívül még így is magasan túlszárnyalta más korabeli sakkozók eredményeit. Képességei bármelyik normális sakkozót megszégyenítették volna, ám Zsuzsa és Judit beárnyékolták az eredményeit; még akkor is, ha neveltetésükből fakadóan nagyon összetartó és jó testvérek voltak. Egymással zajlott nyilvános sakkversenyeiket mindig döntetlenre hozták ki. Az otthoni egészséges versengésen kívül a másik lenyomása teljességgel elképzelhetetlen volt. A szorosan együtt töltött közös évek és a kívülről gyakorta érkező rosszindulat a végsőkig összetartó közösséggé kovácsolta a családot. A testvérek a mai napig rendszeresen tartják egymással a kapcsolatot – igaz, többnyire ez csak az internet segítségével lehetséges, miután három különböző országban élnek.
Zseni = Munka + Szerencse + Kedvező körülmények
Polgár Zsófi semmit sem kapott ingyen, mindent, amit elért, a végsőkig kiérdemelt. Ha a sakkbábui beszélni tudnának, akkor a látható dicsőségek mellett sok lemondásról, verejtékről, könnyekről, és arról a súlyos teherről beszélnének, hogy egy olyan családba született, ahol mindent elsöprő elvárások voltak. Zsófia édesapja, Polgár László 14 éves kora óta napi 15 órát dolgozott, a középszerűséget pedig elvből elutasította. Munkájában mindig a minőség volt a legfontosabb: mindent a legmagasabb színvonalon akart csinálni. Az emberek pedig jellemzően utánzók, ami azt jelenti, hogy megfigyelés útján tanulunk. Ennek okán a Polgár lány számára a világ legtermészetesebb dolga volt követni a testvéri és a szülői mintát, iránymutatást. Azt sem túlzott merészség állítani, hogy sokkal magasabbra is juthatott volna, ha még szerencsésebb körülmények állnak rendelkezésére. Napjainkra talán Zsófi került a legmesszebb a mindennapos sakktevékenységtől. Korán ébredő művészi érdeklődése, majd ezirányú tanulmányai mellett a sakk már kevesebb figyelmet kapott, mint aktív versenyző korában; noha ő tanította meg játszani fiait, illetve sokáig élt sakkoktatásból is.
Férje, Yona Kosashvili – aki jelenleg a Beilinson Hospital ortopédiai osztályát vezeti – szintén sakknagymester. Zsófia fiai nevelésén túl manapság inkább grafika tervezéssel, egyedi stílusú, többnyire sakk témájú festményeivel és rajzaival teszi kerek egésszé az életét. Szorosan együttműködik húga, Polgár Judit Képességfejlesztő sakk programjával. Minden, ami a látványt illeti, az ő munkája volt: az ő tervei alapján készült a sakkjátszótér, a sakkpalotát az ő grafikái színesítik, a bábuk és a kiegészítő eszközök mind az ő kreativitását dicsérik.
1974.11.9 – 0