1901
A felsőpáhoki Kohn Terézia és a halicsi Jawonikból származó Adler Márkus Joel sütősegéd frigyének gyümölcseként látta meg a napvilágot április 17-én Budapesten, Terézvárosban. Mire a kis Zsi – ahogy szülei nevezték – felcseperedett, a magyarok Hajós Alfréd és Bauer Rudolf bajnoki címével már beírták magukat az újkori olimpiák történelmébe.
1912
Bár sok testvérrel megáldott nagy családból származott és számtalan barátja is akadt, a fiút kis termete és súlya miatt mégis sokszor elpáholták a grundon az „ellenséges bandák”.
1919
Egy barátja vetett véget ennek a problémának, amikor elvitte Adlert a III. kerületi Torna és Vívó Egylethez bokszolni. Az ördöngös ritmusérzékkel és fürgeséggel megáldott alig 50 kilós fiatalemberre edzői korán felfigyeltek.
1923
Az első jelentősebb sportesemény az I. világháború után az április 1-jei Budapest Bajnokság volt, ahol nyolc súlycsoportban hirdettek bajnokot. A TVE színeiben itt tűnt fel először, és légsúlyban vitte el a pálmát.
1924
Megkezdődtek a később hagyománnyá váló nemzetek közötti találkozók, melynek sorát az osztrákok elleni mérkőzéssorozat nyitotta. Az Adler (Sas), Erdős, Vörös, Löwig, Untenecker (Alszegi), Osztermann összeállítású magyar csapat 10-2-re diadalmaskodott.
1925
A Budapesti Testgyakorlók Köre (BTK) egyesület ökölvívója volt, amikor légsúlyban megszerezte magyar bajnoki címét. Még ugyanebben az évben a magyar csapat tagjaként szerepelt az első ökölvívó Európa-bajnokságon, Stockholmban.
1927
Az ökölvívás mellett hamar edzői feladatokat is vállalt egyesületénél.
1928
A Budapesti Testgyakorlók Köre csapatával magyar csapatbajnoki címet szerzett. Ugyanebben az évben, 27 évesen vonult vissza az ökölvívástól; edzőként folytatta pályafutását.
1930
A harmincas évek meghatározó időszak volt a magyar ökölvívás történetében, mivel az Európa-bajnokság rendezési jogát a FIBA-tól Budapest kapta. Előbb a BTK, később az Európa-bajnokságon, majd a Los Angeles-i és a berlini olimpiai játékokon induló magyar ökölvívó válogatott edzőjeként tevékenykedett. Az országos bajnokság is az Európa-bajnokságra történő válogatás jegyében zajlott. A keret Adler felügyelete alatt kezdte meg. A korabeli sajtó tudósítása szerint: „az angyalföldi sereg olyan sikert ért el, amely felkeltette mindenki figyelmét. Elverte Európát és elkápráztatta a világot.”
1932
A Los Angeles-i olimpiára utazókat Adler és Steve Klaus készítette fel. Mindössze három versenyző utazott ki: Énekes, Kubinyi és Szigeti. Kubinyi pechére súlyos fülbetegséget kapott, érkezésük után azonnal megműtötték. Azonban Kocsis Antal 1928-as amszterdami bajnoki díja után Énekes István megszerezte az újkori olimpiák történetének második magyar ökölvívás aranyérmét.
1940
A szaktudását megerősítve ökölvívó mesteri oklevelet szerzett a Testnevelési Főiskolán.
1948
A Budapesti Testgyakorló Köre megszűnését követően előbb a Vasas, majd az Újpesti Dózsa edzőjeként dolgozott 1970-ig.
1952
A magyar ökölvívó válogatott vezető edzője és szövetségi kapitánya volt 1972-ig.
1953
Kilenc évig végezte a feltűnően tehetséges Papp László felkészítését; de olyanok mellett is állt még a szorító sarkában, mint Énekes István, Harangi Imre, Török Gyula, Kajdi János, Gedó György és Badari Tibor.
1958
A testnevelési és sporttevékenység egységes irányítására létrejött a Magyar Testnevelési és Sport Tanács, melynek fennállása során Adlert két alkalommal is tagjává választotta.
1961
Adler Zsigmond Magyarországon az elsők között szerezte meg ökölvívó mesteredzői képesítését olyanokkal együtt, mint Bondi Miksa és Szántó Imre. Adlert a sportban nyújtott sokévi kiváló teljesítményéért a Magyar Népköztársaság Sportérdemérme arany fokozatával tüntették ki.
1969
Papp Lászlóval együtt a válogatott élére kérik fel, ami egy újabb aranykor kezdetét jelentette a magyar ökölvívósportnak.
1972
A müncheni olimpiáról négy éremmel térhetett haza a válogatott. Ezt követően az idősödő edző végleg visszavonult.
1982
Adler Zsigmond nyolcvan éves korában, február 12-én hunyt el. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.
Amikor először találkozott Papp Lacival, egyikük sem vette komolyan a másikat
Adler legeredményesebb tanítványa a háromszoros olimpiai bajnok Papp László volt, akinek felkészülését 1953-tól 1962-ig irányította. Az edző a második világháború után találkozott először az akkor húszéves Papp Lacival, melyre később így emlékezett vissza: „1946-ban ismerkedtem meg Lacival, mert abban az időben a B. Vasutasba is lejártam. Kértek, nézzek meg egy kisgyereket, hátha van benne fantázia. Ahhoz, hogy valakiből nagy bokszoló legyen, sok minden szükséges. Akkor még nem gondoltam, hogy Laciban megvannak ezek az erények. Nagy ütőerejű fiú volt, a reflexei is jók, a passzív ellenállása elsőrangú. (…) Az igazság az, hogy ő sem vett komolyan, de én sem őt!”
Adler 1956-ig nem utazhatott külföldre
A magyar hatóságok kezébe jutott egy levél, amelyben az Olaszországban élő, magyar származású menedzser, Steve Klaus arról érdeklődött Adlertől, hogy melyik magyar ökölvívóban lát fantáziát. Mindez közvetlenül az 1948-as londoni olimpia előtt történt. Futótűzként terjedt el, hogy az edző külföldre akarja eladni a magyar ökölvívókat. Büntetésül Adler 1956-ig nem hagyhatta el az országot.
Az utazásokkal később is gondja akadt
Adler edzői pályafutása sem volt mentes a hullámvölgyektől. A hazai sportirányítással fennálló ellentétei miatt több esetben utasították el nagy nemzetközi versenyre való kiutazási engedélyét, így történhetett meg, hogy az 1964. évi tokiói és az 1968. évi mexikóvárosi olimpián nem ő vezette a magyar ökölvívó válogatottat.
Alakja felbukkant egy magyar regényben
Név nélkül, ám felismerhetően bukkan fel Adler Zsigmond alakja Kondor Vilmos 2008-ban kiadott történelmi krimi-sorozatának első részében, a Budapest noir című kötetben, mely Budapestet 1936 és 1956 között dokumentálja. „A politikailag zavaros időszakban játszódó történet a fásult, de kemény riporter munkáját követi nyomon, aki sorban teszi fel a megválaszolatlan kérdéseket a halálra vert és egy udvaron otthagyott fiatal zsidó lány jelentéktelennek, mindennapinak tűnő meggyilkolásáról.” – írja a fülszöveg.
Ösztönös tehetsége volt a tanításhoz
Mai szemmel nézve későn, tizenhat évesen kezdett el bokszolni, ám ez a XX. század elején egyáltalán nem jelentett hátrányt. Akkoriban ez egyszerűen így ment, miközben szinte bármelyik külvárosi gyerek rendelkezett a sporthoz szükséges állóképességgel. Adlert arra tanították, hogy gyorsan kell nagyot ütni. Idővel és saját tapasztalatai árán tanulta meg, hogy nem szabad sietni. A „nagy ütés” előtt inkább lassan és okosan kell játszani. Tanítványai szerint alighanem mindent tudott az ökölvívásról. Alig volt húszéves, mikor már alapmozgásokat és ütéseket gyakorolt a bokszolni vágyó fiatalokkal. Ösztönösen és jó szándékból kezdett edzősködni, mely később hivatása lett, mikor nyolcévnyi bokszolás után kiábrándult a versenyek világából. Nem tagadta, hogy legszívesebben mindenkit megtanított volna az ökölvívásra: „Nekünk nemcsak bajnokokat, hanem egészséges, erős, edzett embereket is kell nevelnünk.” Aki nála akart bokszolni, jöhetett, még akkor is, ha tehetségtelen volt, de megmondta, ki mire számíthat ebben a sportban. Nem büntetett, de aki tehetségesen ellazsálta az edzéseket, annak az indokolatlan hiányzást kemény munkával kellett pótolnia. Adler a zsidótörvények és a vészkorszak idején is dolgozott, bár néha bujkálni kényszerült származása miatt. Az ökölvívás életmóddá, túlélési és lelki regenerálódási eszközzé vált nála. Adler a londoni olimpián a jászberényi, harmatsúlyú ökölvívó Csík Tibor személyében végre olimpiai bajnokot is adhatott a sportágnak. Ezt az aranyérmet részben Kárpáti Rudolfnak is köszönheti a magyar ökölvívósport, mivel ő vette észre Belgiumban, hogy Csík először tévedésből egy Afrikába tartó hajóra szállt fel.
Tanítványát, Papp Lászlót mindmáig a legnagyobb ökölvívók között tartják számon
Papp és Adler viszonya mintegy apa és fiú, mester és tanítvány kapcsolata volt. Azt pedig, hogy hogyan kell okosan bokszolni, Papp Laci mérkőzésein mintegy tananyag jelleggel szemlélhettük meg. Adler utolérhetetlenül jól tudta, hogy mikor, milyen instrukciókkal kell a kötelek közé küldeni tanítványát. Előbb feltérképezte, kiismerte az ellenfelet, mellyel szemben megfelelő taktikát épített fel: gyors, hatékony lábmunka, az apró finom ütések között néhány kemény csapással, lehetőség szerint gyors sorozásokkal. Adler Papp Lacit már kétszeres olimpiai bajnokként, azaz majdhogynem kész versenyzőként „kapta” 1953-ban. Könnyű is lehetett volna a közös munka, de a pártközpont gondoskodott róla, hogy ne legyen az. 1955-ben Adlert azzal büntették, hogy nem utazhatott el az Európa-bajnokságra tanítványaival. Mérgében Papp is itthon maradt. Ezt egyikőjüknek sem bocsájtotta meg a pártvezetés. Az Európa-bajnokot a mai napig tisztázatlan politikai okokból nem engedték megküzdeni súlycsoportja világbajnoki címéért. Adlerrel sem bántak kesztyűs kézzel: Tokióba és Mexikóvárosba is nélküle kellett elutaznia az olimpiai csapatnak, így nem állhatott tanítványai mellett a kritikus pillanatokban, aminek meg is lett az eredménye. A csapat gyors vereséggel búcsúzott az ötkarikás játékoktól.
A magyar ökölvívás legeredményesebb négy éve
A magyar ökölvívás legeredményesebb négy éve – vagy ha jobban tetszik aranykora – akkor köszöntött be, amikor a politikai vezetés belátta, szükség van a szakértelemre is: így Adler és Papp immár az ökölvívó válogatott edzőpárosaként léphetett elő kényszerpihenőjéről. Edzőként is jól kiegészítették egymást, gyorsan jöttek az eredmények. Egy éven belül a bukaresti Európa-bajnokságról már két aranyéremmel gazdagodva térhetett haza a csapat. Rá két évre Madridban pedig három aranyérem, egy ezüstérem és egy bronzérem hívta fel ismét a figyelmet a magyar ökölvívósportra. 1970-ben a junior Európa-bajnokság szemet gyönyörködtető módon öt aranyérmet, két ezüst- és két bronzérmet hozott a sportágnak. A magyar ökölvívás történetében az 1972. évi müncheni olimpiai játékokon először került be három versenyző is a döntőbe, míg negyedik társuk bronzéremmel végzett. A döntő egy arany- és két ezüstéremmel zárult. Az ökölvívó sportág I. Amatőr Világbajnoksága 1974-ben került megrendezésre. Ám az idős mestert tisztázatlan módon összeugrasztották Pappal; ami mély nyomot hagyott addigi virágzó szakmai együttműködésükön; olyannyira, hogy Adler végül nem utazott el a csapattal Havannába, és teljesen visszavonult a szakmától.
1901.4.17 – 1982.2.12