1921
Október 15-én született Bukarestben, édesapja bőrkereskedő volt, és az Adelstein család jólétét a földtulajdonuk biztosította.
1934
Első komoly sportsikerét aratta azzal, hogy megnyerte a Román Kupát.
1936
Első ízben lettRománia nemzeti asztalitenisz-bajnoka. Ezt a címét 21 éven át megőrizte.
1939
Az első világbajnokságon, amin elindult, Kolozsvári Sári oldalán ezüstérmet szerzett női párosban.
1940
Zsidó származása miatt kitiltották az ország edzőtermeiből, így öt éven át nem tudott pingpongozni.
1945
Hozzáment Lou Rozeanuhoz, és megszületett közös lányuk, Michaela.
1950
Első asztalitenisz-világbajnoki győzelmét aratta. Rozeanu volt az első román sportoló a történelemben az összes sportágat tekintve, aki világbajnoki címet szerzett.
1953
Az asztalitenisz történetében először egyetlen világbajnokságon (éppen Bukarestben) négy aranyérmet nyert.
1954
Megkapta a legmagasabb romániai sportkitüntetést, a Sport Érdemes Mestere címet.
1960
Izraelbe disszidált, és még ebben az évben országos bajnok lett új hazájában, amit még kétszer megismételt.
1961
A 6. Maccabi Játékokon („Zsidó Olimpia”) izraeli versenyzőként megnyerte a női egyes asztalitenisz-versenyt.
1981
Bekerült a Nemzetközi Zsidó Sporthírességek Csarnokába.
1995
Beválasztották az ITTF Hírességek Csarnokába.
2001
Díszpolgári címet kapott Haifa városától.
2006
Február 21-én hunyt el Haifán májzsugorodásból fakadó betegségben.
A híres Rozeanu-ütő
Egy osztrák pingpongütőt gyártó cég Rozeanu világbajnoki győzelmeit kihasználva a nevével hozta forgalomba a termékeit. Bár ebből a sportolónő nem részesedett, de a kommunista Romániában támadások középpontjába került: az állam pénzén elért sportsikerekből való nyerészkedéssel vádolták. Ugyanakkor Rozeanu egész sportpályafutása során ugyanazzal az ütővel játszott. Babonásan hitt abban, hogy ez a sikerének a kulcsa. Csupán a gumifelületet cserélte rajta kéthavonta. A mágikus ütő most az ITTF sanghaji asztalitenisz-múzeumában tekinthető meg.
Miért jó a pingponghoz a skarlát?
A bukaresti bőrkereskedő Adelsteinék családi legendáriuma szerint, az édesapa egy nap azért hozott haza pár pingpongütőt, meg -hálót, hogy felvidítsa a kilencéves Angelicát, aki a skarlát miatt szorult a négy fal közé. Azonnal meg is kezdődtek a mérkőzések a gyerekek között az ebédlőasztalon. Angelica simán verte a fiútestvérét. Ezt látva az édesapa vásárolt neki egy versenyasztalt. Rozeanu később is szeretett férfiakkal edzeni.
Menekülés a kommunizmusból Izraelbe
1960-ben egyéniben indult Rozeanu a maribori nemzetközi bajnokságon ‒ immár izraeli versenyzőként. Ugyanis 1960 februárjában a (volt) férje disszidált Izraelbe, és augusztusban váratlanul nyugatra utazási engedélyt kapott Ausztriába Angelica is. Egy bőrönddel vágott neki az útnak tizennégy éves lányával, Michaelával, hogy a disszidálás látszatát is elkerüljék. Ám többet nem tértek vissza Romániába, továbbutaztak Izraelbe. Otthon a hatóságok még Rozeanu személyes dolgait (trófeáit, érmeit) is elkobozták az édesanyjától és a bátyjától.
Az izraeli bajnoki címtől a háziasszonykodásig
Rozeanu még a disszidálása évében megnyerte új hazája nemzeti bajnokságát. De korábbi sikereit nem tudta megközelíteni. Ugyan háromszor lett izraeli bajnok egyéniben, és 1961-ben megnyerte a 6. Maccabi Játékokon a női egyéni versenyt, az izraeli asztalitenisz-szövetségbe nem tudott beilleszkedni. Felhagyott a sportolással. A haifai műszaki egyetem anyagtantanszékén tribológiát oktató egykori férjével élt, dolgozott monit-sérut vezetőjeként (ez egy tipikus izraeli taxi, ami a buszok útvonalán jár, de bárhol megáll, kiszállnak belőle, és fel is vesz utasokat) és egy számítógépgyárban. 1969-ben elköltözött Lou Rozeanutól, és hozzáment a lengyel származású dr. Eliezer Lopackihoz, aki mellett háziasszonyként élt. 1969-ben egy újságírói kérdésre így felelt: „öt éve nem volt ütő a kezemben. Tudja mit: fogalmam sincs, hogy hol van a környékemen pingpongasztal”.
A világbajnokicím-halmozó
Az asztalitenisz-világbajnokságokon a női egyes győztesei a Geist Prize serleget emelik a magasba. Ezt legtöbbször, vagyis hat egymást követő alkalommal (1950, 1951, 1952, 1953, 1954 és 1955) Rozeanu tehette meg. Ezzel megelőzi a négyszeres vb-győztes Mednyánszky Máriát (igaz, ő csak egyszer kapott serleget, éppen az utolsó, 1931-es győzelmekor, ugyanis azt abban az évben alapította dr. Geist Gáspár a MOATSZ elnöke). Ugyanakkor, ha az összes világbajnoki győzelmet tekintjük (mert nem csupán egyéniben, hanem párosban, vegyespárosban és csapatban is lehet diadalmaskodni), Mednyánszky kerül az élre, mert ő 18 aranyéremmel büszkélkedhet, Rozeanu 17 aranyával szemben. Ráadásul Mednyánszky idejében még nem rendeztek csapatversenyeket, Rozeanu pedig öt világbajnoki aranyát csapatban szerezte (1950, 1951, 1953, 1955, 1956). 1956-ban ugyan egyéniben már nem tudott győzni, de párosban Ella Zeller oldalán és csapatban is meg tudta védeni előző évi világbajnoki címét. Összesen 29 világbajnoki érmet nyert (17 arany, öt ezüst, hét bronz),
1958-ban, a sportág első Európa-bajnokságán Budapesten a román Ella Zellerrel nyert női párosban. Összesen hét Európa-bajnoki érmet szerzett (egy arany, három ezüst, három bronz).
Farkas Gizi ellen és Farkas Gizivel
Farkas Gizitől (aki háromszor egymás után volt egyéni világbajnok) Rozeanu vette el a világelsőséget 1950-ben. Ugyanakkor párosban együtt küzdöttek a W.J. Pope trófeáért, végül az ezüstérmet szerezték meg. 1953-ban a bukaresti világbajnokságon is együtt indultak párosban, és ott győztek. Ugyanakkor kettejük legemlékezetesebb küzdelmét az 1948-as londoni világbajnokság női egyes elődöntője hozta. Hatalmas küzdelem alakult ki a két versenyző között, már az ötödik játszmánál tartottak, amelyet végül 24:22-re Farkas nyert meg. Csakhogy a román csapat megóvta a mérkőzést, ugyanis az utolsó játszma a rendelkezésre álló 20 perc helyett 29-ig tartott. A versenybíró elismerte, hogy elfelejtette időben leállítani a küzdelmet, de ezt azzal magyarázta, hogy magával ragadta a gyönyörű játék. Farkas Gizi később úgy emlékezett erre vissza, hogy ez volt a legnagyobb dicséret, amit valaha is kapott a játékáért. A megismételt összecsapáson Farkas immár simán győzött 3:0-ra.
Az utolsó európai női világbajnok
Az 1954-es londoni világbajnokságon már nagyon szembe ötlő volt a japánok előretörése az asztalitenisz sportban. Rozeanu itt 33 évesen még legyőzte Tanaka Josikót. Ám az 1956-os tokiói világbajnokságon még csak 16-os táblára sem került, a nem túl magasab jegyezett Tasaka Kijoko ellen drámai küzdelemben (21:19, 22:20, 32:30) veszített. Világbajnokként érkeztem, egyszerű játékosként távozom, nyilatkozta rezignáltan Rozeanu. (Hozzá kell tenni: csapatban és női párosban ekkor is győzni tudott.) 1955-ben Rozeanu volt az utolsó európai sportolónő, aki asztaltenisz egyéniben világbajnokságot tudott nyerni. Azóta csak ázsiai sportolók vehették át a Geist Prize serleget egészen a mai napig.
Az atletikus pingpong első fecskéje
Az 50-es évek első fele átmenet volt az asztalitenisz történetében a pötyögős (defenzív) és a később az ázsiai nemzetek versenyzői által képviselt atletikus, támadó játékstílus között. Rozeanu biztosan ütögetett, védekezett, de képes volt pontos, elsöprő támadásokat indítani, amelyekkel meglepte ellenfeleit. Ez az évtized végére általános „győztes” taktika lett az asztaliteniszezők körében. Az 1950-es Budapesten rendezett világbajnokságon a tudósító kitűnő tenyeres ütéseit és gyors lábmunkáját dicsérte. Később írták róla, hogy „pergőtűz szerűen bombázik”. Az 1952-es bombayi világbajnokságon nagy riválisát és olykor párostársát, Farkas Gizit az állóképeségével győzte le (Farkas visszaemlékezése szerint). Rozeanu olyan erős játékosnak számított a maga korában, hogy 1950-ben egy bukaresti versenyen a férfiak mezőnyében indult. Sőt, 1953-ban egy hivatalos mérkőzésen legyőzte a keletnémet férfi nemzeti bajnokot, Heinz Schneidert. Nem csoda, hiszen elmondása szerint, ha csak tehette, férfiakkal edzett.
Akit üldöztek a nácik és a kommunisták is
1940-ben Romániában Antonescu tábornok lett a Conducător, vagyis a teljhatalmú vezető, és felgyorsította a zsidóellenes intézkedéseket, amelyek már a Goga‒Cuza-kormány idején állami szintre emelkedtek. Az Adelstein családtól elvették a vagyonát, Angelicát kitiltották az edzőtermekből, és román nemzeti bajnokként, valamint világbajnoki ezüstérmesként öt évre kénytelen volt felhagyni a pingpongozással. A romániai zsidótlanítást túlélte, és a háború után újra sportolhatott. De a kommunista diktatúrában polgári származása miatt osztályellenségnek számított. Nem nézték jó szemmel, hogy egy zsidó „polgári” sportoló képviseli Romániát az asztalitenisz-versenyeken, és ahol tudták, akadályozták: a budapesti világbajnokságra is csak úgy utazhatott el 1950-ben, hogy ígéretet tett: világbajnok lesz. A család egzisztenciája múlt rajta. Sikerült két aranyéremmel hazatérnie (egyéniben és csapatban), de még az innentől kezdve folyamatosan nyert világbajnoki címek sem tudták megszilárdítani a helyzetét.
A férje 1959-ben sikertelenül próbált Izraelbe disszidálni. A kommunista hatalom büntetésből megtiltotta Rozeanunak, hogy részt vegyen a soron következő dortmundi világbajnokságon. Hivatalosan elvált a férjétől, és reménykedett, hogy megtarthatja az asztalitenisz-szövetségben betöltött állását. Hiába, mert ugyan sportolhatott, de edzői és szövetségi alkalmazotti állásából elbocsátották. A România Liberă napilapnál kellett meghúznia magát sportszerkesztőként. Cikkeit Angela Holban néven írta alá. A kommunista diktatúra elfordult tőle, pedig ő világhírű sportolóként igyekezett jó honpolgár lenni. Fényes győzelme után 1950-ben a Friss Újságnak így nyilatkozott: „nemcsak a miénk a siker, de az övék is, a dolgozóké, akik nap mint nap újabb és újabb erőfeszítéseket tesznek a Román Népköztársaság felvirágoztatásáért, az életfeltételek javításáért, a kizsákmányolástól mentes élet megteremtéséért”. 1960-ban ismét engedték indulni a zágrábi Európa-bajnokságon, ahol párosban diadalmaskodott, vegyespárosban pedig ezüstérmes lett Radu Negluescu oldalán.
1921.10.15 – 2006.2.21