Gábor Dénes

1900
Június 5-én született Budapesten, Magyarországon egy három gyerekes család legidősebb gyerekeként.

1911
Első szabadalma az aeroplán körhinta volt 11 éves korában.

1919
Áttért az evangélikus vallásra.

1920
Berlinben tanult a Technikai Főiskolán, többek közt Albert Einstein is tanította.

1921
A Műegyetemen szigorlatozott.

1927
Disszertációjában a tranziens jelenségekről írt.

1933-1934
Az Egyesült Izzóban dolgozott.

1934
Angliába költözött és angol állampolgár lett.

1936
Feleségül vette Marjorie Louise Butlert, akivel haláláig harmonikus házasságban élt.

1947
Kidolgozta a holográfiát.

1956
Royal Society tagjává választották.

1958-1967
Az Imperial College alkalmazott elektronfizika professzora volt.

1968
Részt vett a Római Klub alapításában.

1971
Fizikai Nobel-díjat kapott.

1979
Február 9-én hunyt el Londonban, Nagy-Britanniában.

Tíz éves volt, amikor benyújtotta első szabadalmát?

Gábor Dénes tanuló a Magyar Királyi Szabadalmi Hivatalnál bejelentette egy aeroplán-körhinta szabadalmazási kérelmét: több kisebb méretű, különféle típusú aeroplán volt egymással gyűrűalakban rugalmasan összekapcsolva, és mindegyik egy, a körhinta közepén elhelyezkedő függőleges tengelyhez volt rögzítve. Középső főtengelyét egy motor hajtotta, mely a repülőgépeket körben megforgatta. Az aeroplánokra ható centrifugális erő, illetve a szárnyakra ható felhajtóerő együttese segítségével emelkedtek fel a repülőgépek.

Enrico Fermi mit mondott a magyarokról?

“A legtöbb magyar, akivel találkoztam, intelligens vagy egészen kivételesen intelligens ember. Szeretnek azonban túlságosan eredetiek lenni.” – mondta egyszer Telegdi Bálintnak Enrico Fermi, aki az atombomba kidolgozását célul kitűző Manhattan-projektben számos magyarral dolgozott együtt. Az eredeti gondolkodásmódnak Gábor Dénes se volt híján. Benne szerencsésen találkoztak azok a tulajdonságok, amelyek még a nagyon tehetségeseknek sem mindig sajátjai így együtt: az elméleti tudás, a fáradhatatlan kutatási hajlam, a problémamegoldás képessége, a technikai érzék és a szintézisteremtés képessége.

A lapos képernyőjű televízió elvét már a hatvanas években kidolgozta?

Az Imperial College elektronoptikai tanszékének professzora volt, amikor hozzáfogott egy régi elképzelésének megvalósításához, a lapos képernyő kifejlesztéséhez. Újszerű megoldásában a többszörösen megtört elektronsugár az útját a képernyővel párhuzamosan haladva teszi meg. Mivel az ilyen képcsövek előállítása bonyolult technikát igényelt, az ipar nem mert vállalkozni a sorozatgyártásra. Bár később készültek így működő lapos képernyők is, de a mai lapos képernyők már nem ezen az elven működnek.

Mindig érdeklődéssel figyelte a magyar kutatók munkáját?

Bay Zoltánnak (1948) írta, amikor megjelent a Holdról visszavert radar-hullámok észleléséről szóló cikke: „Ma érkezett meg a különnyomata a Holdról, azonnal elolvastam és sietek, hogy kifejezzem őszinte bámulatomat. Mint fizikai-technikai teljesítmény olyan színvonalon áll, amelyet Európában csak nagyon ritkán értek el, de ha hozzáveszi az ember, hogy a számításokat az összeomlás alatt végezték el, a kísérleteket pedig a csaknem tönkretett országban, egyidejűleg az Egyesült Izzó csudálatos fölépítésével, csaknem hihetetlen. Csodás, hogy milyen serkentően hathatnak a katasztrofális körülmények”.

Az emberiség globális problémái, az emberiség jövője erősen foglalkoztatták?

Részt vett a Római Klub munkájában, Umberto Colombo professzorral és két másik szerzőtársával közösen dolgozta ki és tette közzé a Klub „A hulladékkorszak után” című jelentését (1978). Ez a mű mérföldkő annak világméretű tudatosításában, hogy a pazarlás, a rablógazdálkodás kora végérvényesen lejárt, a világ új gazdálkodást, új gondolkodásmódot követel. Élete végéig foglalkoztatta a „jövő feltalálása”, melynek magában kell foglalnia az informatika jövőjét, az információ és a kommunikáció globális problémakörét.

Tranziensjelenségek, oszcilloszkóp

A 20-as években a nagyfeszültségű hálózatokban fellépő tranziensjelenségek sok gyakorlati problémát okoztak – miközben a kvantitatív mérésekhez nem álltak rendelkezésre sem eszközök, sem módszerek. Gábor Dénes ennek a kutatását választotta doktori témájának Németországban. Pályája kezdetén tehát a nagyfeszültségű, nagy teljesítményű villamos távvezetékekben mutatkozó hálózati zavarok kutatásán dolgozott. Ezek többnyire villámláskor vagy kapcsoláskor lépnek fel, s csak néhány mikromásodpercig tartanak. Mérésükre kellett valami műszert feltalálni és elméletet kidolgozni. Egy ilyen műszer már létezett: a Nobel-díjas Braun által megalkotott Braun-cső, amely a katódsugaraknak elektromos térben való eltérítésén alapult, s amely a váltakozó elektromos áramok, rezgések időbeli lefolyásának kimutatására szolgált. Gábor Dénes a Braun-cső elvén alakított ki egy nagysebességű, 60 kilovolton működő oszcilloszkópot, amely sokkal erősebb árammal működött, és sokszorta érzékenyebb is volt Braun műszerénél. Azt is elérte, hogy Kipp-relék – a tranziens jel megérkezéséig – a tengelyiránytól elhajolva tartották az elektronsugarakat. A jel azután érkezéskor kikapcsolta a relét és az elektronsugár szabaddá vált.

A holográfia elve

A holográfia a fény hullámtermészetén alapuló olyan képrögzítő eljárás, amellyel a tárgy struktúrájáról tökéletes térhatású – háromdimenziós kép hozható létre. A holográfia ötletére az elektronmikroszkóppal kapcsolatban bukkant. 1947-ben Angliában dolgozott a British Thomson-Houston Company kísérleti laboratóriumában, s erősen foglalkoztatta az elektronmikroszkóp, amelynél állandó gondot jelentett a lencsék gömbi alakjából eredő „szférikus aberráció” néven ismert leképezési torzulás. Arra gondolt, hogy a rossz minőségű elektronképet, amely tartalmaz minden információt, optikai eszközökkel kellene korrigálni. Úgy gondolta, tökéletesíthető a kép, ha nem csupán a tárgyról visszaverődő elektromágneses hullám intenzitását rögzítjük, hanem a fényhullám fázisát és amplitúdóját is. A tárgy térbeli elhelyezkedéséről ez utóbbi két paraméter hordozza az információt – így, ezekkel együtt kialakítható egy interferencia kép, amelyből rekonstruálható a tárgy eredeti képe, és amelyet hologramnak nevezett el. Mivel leányvállalatuk, a Metropolitan Vickers készített elektronmikroszkópokat, Gábor engedélyt kapott néhány optikai kísérlet végrehajtására, amelyeknek jelentős szerepük volt később a holográfia sikerében. Sajnos még ekkor nem léteztek jó minőségű koherens fényforrások, így Gábor Dénes kísérletei csak korlátozott minőségű felvételeket (hologramokat) eredményeztek.

Találmányok, kísérletek az imperial college-ban

Gábor Dénes tizennyolc évig (1949-1967), nyugalomba vonulásáig tanított és kutatott az Imperial College-ban. Először elektronoptikát oktatott, majd az alkalmazott elektronfizika professzora volt. Ezt követően az intézmény egyik vezetője, illetve nyugdíjazásától haláláig tanácsadója volt. Az ötvenes-hatvanas években folytatta elektronoptikai kutatótevékenységét és korábbi plazmaelméletének továbbfejlesztésével kezdett foglalkozni – közben kidolgozta a magnetronelméletet, szerkesztett egy Wilson-féle ködkamrát (amelyben a részecskék sebessége is mérhető), épített holográfiai mikroszkópot, és hozzáfogott régi terve megvalósításához, a lapos képcső kifejlesztéséhez. Újszerű megoldásában a többszörösen megtört elektronsugár az útját a képernyővel párhuzamosan haladva teszi meg. Mivel az ilyen képcsövek előállítása eléggé bonyolult technikát igényelt, még nem voltak alkalmasak a sorozatgyártásra, nem talált kivitelezőt. Bár később készültek így működő lapos képernyők is, de a mai lapos képernyők már nem ezen az elven működnek.

A holográfia alkalmazási területei

A hologram felvételének és rekonstruálásának lényege: egy adott síkban megfelelő módon rögzítjük, illetve – a rögzített interferenciakép segítségével – újra létrehozzuk és tovább engedjük azt a hullámfrontot, amely a tárgyról kiindult, s amely tartalmazza a tárgy háromdimenziós képének információját. Amikor a lézer 1961-ben elérhetővé vált, Emmeth Leith és Juris Upatnieks, akik olvasták Gábor Dénes dolgozatát, „pusztán kíváncsiságból” a lézer segítségével elkészítették és bemutatták az első háromdimenziós hologramokat. A hologramok legelterjedtebb alkalmazási formájával, a biztonsági jelekkel mindenki találkozhat (CD-k, papírpénz, bankkártya). Ezek szinte hamisíthatatlanok, mert róluk tökéletes másolatot csak az eredeti hologram segítségével lehet készíteni. Hologramokat forgalmaznak dísztárgyként, művészeti alkotásként, de készítenek tökéletesen hű, nagyméretű színes hologramokat, sőt, mozgóképeket, holofilmeket is. A felhasználási területük – mivel a hagyományos háromdimenziós képeknél sokkal több információt tartalmaznak – jóval szélesebb, és sokkal több lehetőséget nyújt. Néhány példa: ultragyors fényképezés, 360-fokos holografikus kép, holografikus filmezés lehetősége, holográfia alkalmazása az atomok világában.

Nobel-díj, a „jövő feltalálása”

Gábor Dénes 1971-ben Nobel-díjat kapott „A holografikus módszer feltalálásáért és a kifejlesztéséhez való hozzájárulásáért”. Ám szakmai sikerei csúcsán továbblépett az emberiség világproblémáihoz. A hatvanas évektől figyelmét mindinkább az emberiség élete, jövője kötötte le. Ezt mutatják következő művei: „A jövő feltalálása” (1963), „Tudományos, műszaki és társadalmi újítások” (1970), „Az érett társadalom” (1972), valamint az a munka, melyet a Római Klub tevékenysége keretében vállalt. Nézete szerint a tudománynak szembe kell nézni két nagy problémával. „Az egyik előrejelzési probléma: meddig folytatódhat a dolog úgy tovább, ahogyan most folyik. A másik feltalálási probléma: hogyan előzhetjük meg a katasztrófát”. Ezekről az írásairól a következőképpen vall: „Most, hogy a jövőm nagyrészt már mögöttem van, szenvedélyesen érdekel a jövő, amelyet sohasem látok majd, azonban remélem, hogy írásaim hozzájárulnak a sima átmenethez egy igazán új korszakba”. Klasszikus kijelentése: “A jövőt nem lehet megjósolni, de a jövőnket fel lehet találni!”

1900.6.5 – 1979.2.9