Művészekkel bővült a Zsidó Kiválóságok Háza digitális tárlata

Száznegyven zsidó művész életútját mutatja be a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Házában vasárnap megnyílt digitális tárlat. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a megnyitón hangsúlyozta: a magyar és a zsidó kultúrát a közösség számára teremtett értékek és a mindkét identitásra jellemző „szabadságharcos lelkület” köti össze. Három és fél évvel ezelőtt Einsteintől napjainkig – Zsidók és csúcstechnika címmel nyílt kiállítás az épületben, amely most kiegészült a művészeti élet nagyjait bemutató gyűjteménnyel, köztük írókkal, képzőművészekkel, zenészekkel. A látogatók saját maguk választhatnak a digitális eszközök segítségével a nagyságok életrajzai és munkásságukat bemutató hang- és képanyagok között. A megnyitón beszédet mondott Jakov Hadas Handelsman, Izrael budapesti nagykövete, Bóka István Balatonfüred polgármestere, Olti Ferenc, a Zsidó Kiválóságok Háza Alapítvány kuratóriumi elnöke, majd közösen meggyújtották a Hanuka első gyertyáját.

 

Fotók: MTI, www.balatonfured.hu