Smonca: Féner Tamás fotóművész

 
Smonca – a Mazsike podcastja
 
A szótár szerint a smonca – ‘semmiség’; ‘üres fecsegés, mellébeszélés’. A vitatott eredetű jiddis schmonze (‘csacska tréfa; fecsegés’) átvétele.
De mi nem csak fecsegünk. Dohi Gabriella kortárs zsidó kultúra alakítóival, résztvevőivel és kutatóival beszélget fontos dolgokról könnyedén, mindenről ami kultúra és kicsit is zsidó.
 
A Smonca legfrissebb adásának vendége: Féner Tamás fotóművész
 
Féner Tamás Kossuth-díjas fotóművész, a magyar fotóriporterek közt élő legenda. 1957-ben kezdte pályafutását, és olyan lapoknál dolgozott, mint a Film Színház Muzsika, a Népszava vagy a Népszabadság. 1984-ben jelent meg az „…és beszéld el fiadnak…” című kötete, ami a pesti zsidó életet mutatta be. Ennek a projektnek a műhelytitkairól szerettem volna többet megtudni, de beszélgetésünk során szó esett a gettóbeli gyerekkori emlékeiről, az óbudai gázgyár lassú pusztulásáról, a meghökkentő gyűjteményéről, s végül de nem utolsó sorban megerősitett abban, hogy a legjobb gondolatok pisilés közben jönnek.
Az adás itt hallgatható: