Templomtól Templomig – ökumenikus séta az 50 éve város Balatonfüreden

Korzenszky Richárd korábbi tihanyi perjel nyitotta meg 2021. augusztus 29-én, vasárnap kora délután a „Templomtól Templomig” elnevezésű rendezvényt, amelyet példaértékűnek nevezett. A rendezvény résztvevői a Zsidó Kiválóság Házától indulva bejárták a Felsőváros templomait, a református templomot, a katolikus templomot és az evangélikus templomot. Az érdeklődők minden helyszínen előadást hallgathattak meg az épületek történetéről.

Dr. Olti Ferenc, a Zsidó Kiválóságok Háza Alapítvány kuratóriumának elnöke beszélt az egykori zsinagóga történetéről, kiemelve, hogy valóban igaz az épületre az ökumenikus jelző, hiszen katolikusok, majd reformátusok tartották itt istentiszteleteiket, mielőtt az egykori ortodox zsidó hitközség 1853-ban megvásárolta. A négy templom önmagában is jelentős építészeti-kulturális értéket képvisel, a rendhagyó séta résztvevői a gyülekezetek hitéletébe is betekinthettek. A szervezők remélik, hogy a rendezvény tovább mélyíti azt az ökumenikus barátságot, mely immár évtizedek óta jellemzi a várost és térségét.

Köszönet Fabacsovics Zoltánnak a séta ötletéért és megszervezéséért!

 

« A 13 »